Logo
like 3600

NEKED is jár az osztrák családipótlék!


NEKED is jár az osztrák családipótlék!

Azok a magyar családok, ahol akár csak az egyik szülő kint bejelentett munkavállaló, jogosultak az osztrák gyermektámogatási rendszert igénybe venni, és ebben az esetben a két állam juttatásaink különbségeit az osztrák állam átvállalja.

Ha Te Ausztriában legálisan dolgozol, akkor a párod és gyermeke(i)d ugyanúgy jogosultak vagytok ugyanazon ellátásra, mint az osztrákok.

Miután a nyár elején újra heves viták robbantak ki Ausztriában az egymással szembehelyezkedő politikai szervezetek között, több magyar – ám Ausztriában élő – munkavállaló kapta fel a fejét: a családi pótlékról szóló rossz hírek miatt.

Sebastian Kurz (ÖVP) ugyanis nyíltan kritizálta a jelenséget, miszerint Ausztria 2013 óta közel 206 millió eurót költött családi pótlékra – olyan családok számára, akik azt utána más országokba utalják.

Indokolta ezt azzal, hogy a magyar, román illetve bolgár családok miatt – akik általában csak átmenetileg dolgoznak az országban – Ausztria szociális kiadásai 260 százalékra rúgnak. Éppen ezért látják szükségességét az osztrákok egy EU- szintű reformnak.


Ez már csak azért is igazán izgalmas kérdés, mert Ausztriában a HIVATALOS számok szerint, mintegy 60 ezer magyar munkavállaló keresi a kenyérre valót.

Tehát sokakat érintő problémáról van szó.

Mindeddig arról beszélt mindenki, hogy az alpesi országban milyen jól jártak a gyermekvállalók.

Hiszen az akár háromévi GYES – ez ugye megegyezik a magyar gyakorlattal, viszont ellentmond sok más nyugat-európaival -, az egyre emelkedő családi pótlék – gyermek számával és életkorával -, és a rengeteg adókedvezménnyel illetve plusz támogatással.


Mi a hivatalos állásfoglalás jelenleg a Familienbeihilfe (családipótlék) kérdésében?

1. KI jogosult?

– Osztrák állampolgárok

– EU- állampolgárok. Tehát Te, mint magyar állampolgár jogosult vagy!

– Svájci állampolgárok

– Ausztriai tartózkodásra jogosultak

– Az a szülő igényelheti, aki Ausztriában dolgozik*, és vele egy háztartásban élnek a gyerekek. Alapesetben az anya jogosult rá, de lemondhat az apa javára. Ez azt jelenti, hogy ha az Apa dolgozik Ausztriában, akkor jogosult vagy rá!

* Bejelentett munkaviszonnyal (TB fizetéssel) rendelkezik és a munkabérből származó összes jövedelmének összege 75%-a Ausztriából származik.

2. MEDDIG jogosult?

– 18 éves korig

– 18 éves kort betöltve, ha a gyermek felsőoktatási intézményben tanul (hallgatói jogviszonnyal rendelkezik), szakképzésben vagy továbbképzésben vesz részt, 24 éves korának eléréséig jogosult a család a juttatásra.

– Néhány kivételes esetben ez lehet a 25. életév is

(Felsőoktatásban résztvevő gyermeked, aki gyermeket vár vagy gyermeke van/ fogyatékossággal rendelkezik/Ausztrián belül önkéntes szociális munkát vállal)

3. MENNYIRE jogosult?

Minden gyermekre egy meghatározott alapösszeg vonatkozik, ami a gyermek életkorától függ.

A családi pótlékkal együtt kerül kifizetésre a gyerekek után járó adókedvezmény. A gyermekek számát tekintve: a második gyermek után havi 13 euróval, a harmadik gyermek után 50 euróval, a negyedik és minden további gyermek után fejenként 50 euróval nő a juttatás összege.

A fogyatékkal élő gyermekekre ezen felül 150 euró kiegészítő családi pótlék is jár.

A 6 és 15 év közötti gyermekeknek évente egyszer, szeptemberben iskolakezdési támogatást ad a Finanzamt, melynek összege 100 euró.

A kiegészítő családi pótlékot (Kinderabsetzbetrag) automatikusan megkapják azok a szülők, akik adófizetők. Ezt az adóalapból írják jóvá és az összege havonta, gyerekenként 58,40 euró.

4. KITŐL kapod?

– A területileg illetékes adóhivatalnál (Finanzamt) kell igényelni formanyomtatványon.

– Finanzamt is fizeti ki

– A hivatali ügyintézést a két ország egymás közt intézi, ezért minden esetben hiánytalanul kell minden szükséges nyomtatványt beadni, hogy az amúgy sem kevés átfutási idő ne növekedjen.

5. HOGYAN kapod?

Különbözeti kifizetés:

A magyar családi pótlék és az osztrák teljes családi pótlék különbözetét jelenti. (Ezt évente egyszer, mindig az előző évre kell beadni.)

Különbözet fizetése van minden olyan esetben, ha a gyermek valamelyik szülője Magyarországon bármilyen jogviszonnyal rendelkezik (munkaviszony, vállalkozó, munkanélküli, nyugdíjas, stb.). Ilyen esetben nem lehet a magyarországi családi pótlékról lemondani, még abban az esetben sem, ha az anya vagy apa tartózkodási helye, munkaviszonya ismeretlen. Ezt az Államkincstár és az Egészségbiztosító fogja megvizsgálni.

Teljes összegű családi pótlék:

Abban az esetben jár, ha egyik szülőnek sincs Magyarországon jogviszonya. Az osztrák Finanzamt havonta fizeti ki. Ilyenkor az Államkincstár automatikusan megszünteti a magyar családipótlék folyósítást, és a teljes összeget utalja az osztrák adóhivatal.

Ha megszűnik az osztrák munkaviszonyod, a kijelentés időpontjától nem jár a családi pótlék. Ha a családod kéthavonta kapja a juttatást, célszerű azonnal jelezni a munkaviszony megszűnésének tényét az osztrák adóhatóságnál, különben a jogosulatlan kifizetéseket visszafizettetik. Ilyenkor Magyarországról újból meg kell igényelned a családi pótlékot. 

6. MIKOR kapod?

Havonta, különbözeti kifizetés esetén

Évente egy összegben, teljes összegű családi pótlék esetén

+ TIPP!

Elvált, gyermekeiket külön háztartásban nevelő szülők esetében lehetséges a családi pótlék igénylése abban az esetben, ha az Ausztriában dolgozó szülő nem él a vér szerinti gyermekkel közös háztartásban.


Vissza

Ausztriai vagy Németországi ügyintézésre van szüksége?

Foglaljon időpontot online az időpontfoglalás menüpontban! Kérjen személyes találkozót Magyarországon, Sopronban telefonon a +36 20 626 5200-as telefonszámon.